Teendők az otthon, lakáson (illetve egészségügyi intézményen kívüli) halálozás esetében:
- A halálesetről történő értesítés vételét követően fel kell keresni azt az intézményt, ahol a haláleset történt (az érintett kórházi osztályt, majd a patológiát).
- Célszerű az elhunyt ruházatát vinni.
- A választott temetkezési szolgáltató iroda felkeresése a megbízás, valamint a szükséges iratok kitöltése érdekében.
- Megbízás esetén a szolgáltató a szükséges iratok beszerzése, illetve a kellékek kiválasztása után a megrendelő igénye szerint végzi el a temetkezési szolgáltatást.
- Amennyiben a haláleset közterületen, közintézmény területén, közforgalmú járművön, idegenkezűségre, vagy önkezűségre utaló jelekkel következik be, úgy rendkívüli halálesetről beszélünk, s ennek halottszemléje előtt értesíteni kell az illetékes rendőrséget. A rendőrség illetékes helyi képviselője intézkedik az elhunyt halottszemlét követő elszállítására vonatkozóan.
Egészségügyi intézményben, vagy kórházban történő elhalálozás esetében:
- A halottszemlézés érdekében értesíteni kell a házi orvost, vagy munkaidőn kívül az orvosi ügyeletet. A kiérkező orvos elvégzi a halottszemlét, megállapítja a haláleset okát, s ennek megfelelően intézkedik azt elhunyt temetőbe, vagy korboncolásra szállítására vonatkozóan.
- A halottszemle után a hozzátartozó hívhatja az általa kiválasztott temetésszolgáltatót.
- Amennyiben a haláleset bekövetkezésével kapcsolatban bűncselekmény gyanúja merül fel, úgy az orvos értesíti a rendőrséget, s a halottszemle a rendkívüli halálesetekre vonatkozó eljárás szabályai szerint folytatódik.